Családi receptek és emlékek

Ragacsos, ázsiai csirkeszárnyak

2017. január 31. - Sülve főve együtt

A csirkeszárny szerintem sütve a legjobb, úgy, ha ragacsos és cuppogós!:)
Egy kis keleti fűszerrel megbolondítva pedig nincs párja.

_dsc2419k.jpg

Hozzávalók 4 személyre


1 kg csirkeszárny
2 ek. méz
5-6 gerezd fokhagyma
1/2 lime leve
kb. 1 dl szójaszósz (emiatt só sem szükséges)
egy kevés olaj
szerecsendió, gyömbér, chili ízlés szerint
1 kk. texasi kávés-chilis fűszerkeveréket is használtam, de ez elhagyható

A páchoz a mézet, szójaszószt, az olajat egy tálba öntöm, belereszelem a fokhagymát, és jöhetnek a fűszerek. A szárnyakat egy hőálló tálba teszem és jól bedörzsölöm a páccal. Fél óráig hagyom, majd 180-200 fokos sütőben először alufólia alatt, majd anélkül aranybarnára megsütöm. Elősütéssel együtt kb. 40-50 perc szükséges.

Mivel fért mellé még egy tepsi, egy kevés olajban megforgatott fokhagymát és apróra kockázott krumplit ropogósra sütöttem hozzá köretnek.

 

Pofonegyszerű édes-savanyú mártás házilag rizzsel és ropogós csirkével

Az édes-savanyú mártást sokan szeretik, de a legtöbben a bolti változatot. Pedig mennyivel finomabb a házi, ahol a zöldségek frissek, ropogósak, szemben a készen vehető üvegessel, és nincs tele az étel tartósítószerrel és mindenféle mesterséges dologgal. Íme a pofonegyszerű recept, ami biztosan a család kedvence lesz.

 _dsc0091j.jpg

felulrol.jpg

Hozzávalók 4 személyre:

MÁRTÁSHOZ
2 db kápia paprika
5 db szárzeller
1/2 konzerv ananász és egy kevés a levéből
2 db zöldhagyma
2 fej vöröshagyma
kb. 1/2 dl balzsamecet (rizsecet híján használtam, így szerintem még krémesebb lett a szósz)
kb. 1 dl jó minőségű szójaszósz
kb. 1 dl jó minőségű ketchup
só ízlés szerint, keveset, mert a szójaszósz is sós
kevés olaj

CSIRKE FALATOKHOZ
50 dkg csirke felső combfilé
kb. 1 dl jó minőségű szójaszósz
csipet fehér bors
olaj a sütéshez

A BUNDÁHOZ (Ha kevés időnk van, a bundázás elhagyható, és akkor csak a csirkét natúr is elég kisütni, úgy is nagyon finom.)
2 db tojás
étkezési keményítő

RIZSHEZ
1 fej vöröshagyma
1 csésze rizs
2 csésze forró zöldséglé
3 kk. só (ízlés szerint)


A csirkét megmosom, felkockázom, üvegtálba teszem, borsozom és leöntöm a szójaszósszal. Összekeverem, és a hűtőben hagyom összeérni az ízeket 1-2 órát. 

A 2 óra elteltével nekiállok a mártásnak. Kevés olajon megpirítom a felkockázott paprikákat, mehet hozzá a karikázott szárzeller, aztán a zöldhagyma karikák és a négybe vágott vöröshagyma. Csak kicsit megpirítom meg a zöldségeket, úgy az igazi, ha roppanós marad. Mehet hozzá a szójaszósz, a balzsamecet és a ketchup, végül a felkockázott ananász, és egy löttyintésnyi az ananász levéből. Lefedve egyet összerottyantom, aztán lezárom alatta a gázt, és lefedem, hogy meleg maradjon. 

A rizshez az apróra vágott hagymát kevés olajon üvegesre pirítom, mehet rá a rizs, néhány percig kevergetem, és kicsit lepirítom. Mehet rá a forró zöldségalaplé, ha nincs, akkor forró víz és jó minőségű zöldségkocka és a só. 20 perc alatt lefedve takarékon készre főzöm.

Amíg a rizs fő, jöhet a csirke. Ha kevés időnk van, a bundázás elhagyható, és akkor csak a csirkét natúr is elég kisütni, úgy is nagyon finom. Ha az igazi, ropogós csirke a cél, akkor jöhet a bundázás. A csirkekockákat először a felvert tojásban, utána a keményítőben forgatom meg, és bő, forró olajon aranybarnára sütöm. Ennyi az egész. Szerintem elképesztően finom. 
 

 

 

 

Hamis szabolcsi almás-mákos

A karácsonyi időszakról maradt még itthon mák és alma, így összedobtam egy sütit. Készítettem már szabolcsi almás máktortát jó pár alkalommal, így most picit mást szerettem volna. Mivel volt itthon babapiskóta, a tiramisu mintájára rétegesen készítettem el.

_dsc2339k.jpg

Hozzávalók 4-6 személyre

Almás részhez
4 db alma
1 ek. margarin
1/2 citrom leve
1 csipet fahéj, 1 csipet cukor

Mákos részhez
10 dkg darált mák 
1 dl szójatej (tehéntej, mandulatej, zabtej is jöhet)
4 dkg porcukor
egy kevés reszelt citromhéj

Vanília pudinghoz
3 dkg kukoricakeményítő
1 ek. vaníliás cukor vagy vanília kivonat
3 db tojás sárgája
4 dkg cukor
4 dl szójatej (tehéntej, mandulatej, zabtej is jöhet)

1 csomag babapiskóta

 

Az almákat meghámozom, lereszelem és egy kevés margarinon megpárolom, ízesítem.
A mákot a cukorral és a tejjel összeforralom, ízesítem.
Elkészítem a vanília pudingot is, amihez a tojások sárgáját a cukorral és keményítővel kikeverem, majd alacsony lángon hozzáadom a vaníliát és apránként a tejet. Alacsony lángon folyamatos keverés mellett sűrűre főzöm.
Ha minden kész, rétegezem, alulra jöhet a meleg alma, rá a babapiskóta, majd a mák, a vanília és még egy sor babapiskóta. Lehűtöm, és kész is!:)

 A végeredmény kicsit mákos guba, kicsit szabolcsi almás máktorta.:)

 

Ne felejtsétek el, hogy főzni jó, de sülve-főve együtt még jobb!

 

Rusztikus amerikai csokitorta dióval

A csokitorta szerintem tökéletes választás akkor, amikor sokan gyűlünk össze, hiszen a csokitortát a legtöbben imádjuk. Ez egy egyszerű, de szerintem elképesztően finom, nem túl édes változat, amit a karácsony miatt egy nagy marék dióval varázsoltam ünnepibbé.

_dsc0007-jav.jpg

 

Hozzávalók 8 személyre:
A TÉSZTÁHOZ
13 dkg puha vaj
13 dkg finomliszt
1 tábla, kb. 13 dkg jó minőségű étcsoki, én 70%-osat használtam
15 dkg porcukor/xilit
6 tojás
csipet só

A KRÉMHEZ
23 dkg olvasztott vaj
7 dkg jó minőségű keserű kakaópor
15 dkg porcukor/xilit
2 dl habtejszín
csipet só

TÁLALÁSHOZ
kb. 10 dkg durvára vágott dió


A csokit vízgőz felett megolvasztom. Félreteszem, és hagyom kihűlni. A tojásokat szétválasztom, a fehérjét kemény habbá verem. A vajat és a cukrot robotgéppel habosra keverem, mehet hozzá a tojások sárgája, a csipet só és a kihűlt olvasztott csokoládé. Végül pedig a liszt és óvatosan elkeverve a tojáshab. Kb. 17 cm átmérőjű sütőpapírral bélelt formába öntöm és 190 fokon, tűpróbáig készre sütök. Nekem 1 óra volt, de sütőtől és tortaformától függ, lehet, hogy kevesebb is elég. Amint elkészült, kiemelem a formából, hogy hamar lehűljön, majd utána 3 lapra vágom.

A krémhez a habtejszínt kemény habbá verem, az olvasztott vajat és a cukrot is habosra keverem, mehet hozzá a kakaópor és a só, a végén pedig a felhabosított tejszín. A krémmel rétegenként megkenem a tortalapokat, majd a maradékkal bevonom az összeállított tortát, a tetejére pedig jöhet a dió.  



Kakaós-kókuszos (szója)tejberizs lime-mal és gránátalma maggal

Ez az igazi kényeztetés!;) És milyen extrán hangzik, pedig egy klasszikus, a jó öreg tejberizs felturbózott változata.
Akár a karácsonyi menü záró akkordja is lehet, mert előre elkészíthető, és a vacsora végéig a hűtőben várhat. Mindenki egy-egy kis feldíszített csatos üvegből eheti. :)

_dsc1848_copy.jpg

Hozzávalók 4 személyre

10 dkg rizottórizs, esetleg sushi rizs (a lényeg, hogy kerekebb szemű és nagy keményítő tartalmú rizs legyen az igazán jó állagért)
1 dl víz
4,5 dl tej (én most szójatejet használtam)
6 dkg porcukor
1/2 cs. vaníliás cukor
kb. 3 kk. ét kakaópor
1  marék kókuszreszelék
1 kk. margarin
1 csipet só
1/2 lime leve
egy gránátalma magjai

 

1 dl vízben felteszem főni a rizst, majd amikor magába szívta a vizet, jöhet a tej. Kis idő után a rizs megpuhul, ekkor jöhet a cukor, kakaó, vaníliás cukor, só és a kókuszreszelék is. Kevergetem, és amikor kezd sűrűsödni, mehet bele a margarin és a lime. Mielőtt az összes nedvességet felszívná, lezárom alatta a tüzet, kis csatos üvegekbe töltöm, tetejére jöhet a gránátalma, és hagyom kihűlni.

 

Hát ennyi!:)

Ne felejtsétek el, hogy főzni jó, de sülve-főve együtt még jobb!

 

Fűszeres, édes kekszek

Egy alap, kismillió variáció

Karácsonyra nem csak mézeskalács süthető a keksz szerelmeseinek. Most mutatunk egy alapreceptet, amit bármilyen ízesítéssel, na meg persze formával fel lehet dobni, hiszen sütés közben megtartja a szaggatási formáját! Régóta kerestem olyan receptet, ahol sütés közben sem folyik szét a tészta.

Én friss reszelt gyömbért és kókuszt, illetve fahéjat és ét kakaót használtam a kétféle fűszeres kekszhez. Persze lehet klasszikus vaníliás, kardamomos, narancsos, csokidarabos... sőt, a lisztet ki lehet váltani darált mogyoróval vagy darált dióval is, de nekem ez épp elfogyott.

keksz.jpg

Hozzávalók 4 tepsinyi kekszhez

32 dkg liszt
2 db tojás
15 dkg hideg vaj/margarin
10 dkg porcukor
1 csipet só, 3 tk. narancshéj
kb. 2-3 ek. a kedvenc ízesítésből - ami nem fűszer. Pl.: kókuszreszelék/csokidarabok/1 ek. ét kakaópor (3 ek. ét kakaópor túl tömény lenne)
plusz fűszerek - friss vagy szárított gyömbér, fahéj, vanília, kardamom...

Én összekevertem az alapot, majd két részre szedtem. A felébe jött 1 ek. kakaó és 2 kk. fahéj, a másikba 3 dkg kókuszreszelék és 2 kk. friss gyömbér.

 

_dsc0749k.jpg

Minimum 1 órát pihen a hűtőben, majd jön a nyújtás 4-5 mm-re és a szaggatás. 

180 fokos sütőben készre sütöm, ami a kiszaggatott kekszek méretétől függ, de kb. 5-15 perc. A tetejére jöhet egy kis porcukor.

TIPP

A lisztet ki lehet váltani darált mogyoróval vagy darált dióval is.
2 kekszet össze is lehet ragasztani lekvárral, csokiszósszal vagy nutellával!;)

Narancslekváros mini muffinok

Az adventhez hozzá tartozik a várakozás, a narancs és fahéj illata, az apró meglepetések, a süti sütés, az izgatott készülődés és az otthon melege. Mi már elkezdtünk agyalni az idei karácsonyi menün is, és lassan kiderül, mit rejt az adventi naptár december első napjaira.

Mindenki időszűkében van, így egy pofonegyszerű, narancslekváros muffint dobtunk össze, és a véletlen műve, hogy ez pont 24 mini muffinhoz volt elég!;) Kezdjük ezzel a karácsonyi készülődést! Finom süti és jó illatok mellett könnyebben megy bármi!:)

_dsc6095k.jpg

Hozzávalók 24 db mini muffinhoz  

22,5 dkg liszt
2 tk sütőpor
1 db tojás
12,5 dkg joghurt (lehet laktózmentes is)
12,5 ml langyos tej (ez is lehet növényi vagy laktózmentes)
7,5 dkg vaj/margarin
10 dkg narancslekvár
1 csipet só, 1 csipet fahéj

 

A száraz hozzávalókat (liszt, sütőpor, só, fahéj) összekeverem, majd külön a nedveseket is (tojás, tej, vaj, cukor, joghurt), habosítom, és ezt a két masszát elegyítem. A joghurttól lesz igazán könnyed a tészta. A muffin kapszlikat félig töltöm a tésztával, teszek mindegyikre egy kevés lekvárt, majd még egy pici tésztát, és mehet is a 180 fokos sütőbe 30 percre.

Jó sütögetést!

sütőtökös - diós süti

Imádom az őszi fotókat, tökökről, puha, bolyhos pulcsikról, könyvekről na meg sütikről. Bár még nincs igazán hűvös, őszi idő, kedvem támadt megteremteni ezt a hangulatot. Az egyik fő őszi íz a sütőtök, így most kipróbáltam sütiben is.

Egy klasszikus sütőtök pürés sütit dobtam össze, de a sütőtököt nem megfőztem, hanem megsütöttem, hogy intenzívebb, édesebb legyen, a liszt nagy részét pedig dióval helyettesítettem. Nekem bejön!;)

sutotokos-dios-suti.JPG

Hozzávalók 4 személyre (a képen látható sütiből 2 adja ki ezt az adagot )

30 dkg sütőtök
2 db tojás
0,7 dl olaj (én napraforgó és dióolaj keverékét használtam)
10 dkg dió
8 dkg liszt
13 dkg cukor
1/2 cs. sütőpor
kb. 1 kk. fajéh, pár reszelés szerecsendió
1/4 citrom leve
1 csipet só

A sütőtököt meghámozom, felkockázom és sütőben megsütöm, hogy puha legyen, de még ne piruljon meg a széle. Összepürésítem és hagyom kihűlni.
A tojásokat az olajjal, cukorral és a fűszerekkel habosra keverem, hozzáadom a pürét és a citrom levét. A diót mozsárban apróra töröm, elkeverem a liszttel és a sütőporral. Elegyítem a lisztes keveréket a sütőtökös masszával, majd sütőpapírral bélelt kis gyümölcskenyér formában, vagy muffin kapszlikban 190 fokon kb. 20 perc alatt légkeveréses sütőben készre sütöm.

Hát ennyi. A lakás meg őszi illatokban tobzódik! ;)

_dsc7713_copy.jpg

Házi illatos omlós csirke ínycsiklandó zöldségekkel

Mi tagadás, imádom ezt a kaját, ezért szerettem volna itthon, ízfokozók nélkül összedobni, és ezzel még pénzt is spórolok. Oh, je! Kipróbáltam, milyen, ha a zöldségeket is bebundázom. Készítettem még hozzá fokhagymás párolt zöldségeket is, hogy kiegyensúlyozzam az olajban sülteket. Mondhatom, isteni lett így együtt. ;)

_dsc0125j-egyutt-j.jpg

Hozzávalók 4 személyre

A bundázott csirkéhez és zöldségekhez:
50 dkg csirkemell
1 db közepes cukkíni
1 db közepes padlizsán
6 db tojásfehérje
10 ek. étkezési keményítő
kb. 5 dl jó minőségű napraforgóolaj
só ízlés szerint

A fokhagymás, párolt zöldségekhez:
1 fej brokkoli
4-5  szál sárgarépa
3-5 gerezd fokhagyma

1,5 l víz

tálaláshoz:
szójaszósz
édes chiliszósz

Elkészítés
A cukkinit és a padlizsán megmosom, és hámozás nélkül a padlizsánt karikákra, a cukkinit hosszú lapokra felszeletelem. Lesózom, hogy a só mindenhol érje. Félreteszem, hogy a só hatására az esetleges kesernyés leve a felszínre törjön. :)

Most jöhetnek a bundázott finomságok. Ezek pillanatok alatt készülnek el, résen kell lenni. A megmosott csirkét felcsíkozom, megsózom. A bundához a tojásfehérjét és a keményítőt kézi habverővel habosra keverem. Az olajat felforrósítom, és ahogy belemártom a húst, máris rakom a forró olajba. Én nem használok annyi olajat, hogy ellepje, ezért forgatok rajta félidőben. Aranybarnára sütöm kb. 7 perc alatt. A lesózott padlizsánról és cukkíniről letörlöm a só hatására kifolyt levet, aztán ezt is megmártom a tojásfehérjés keverékben, és ezeket is megsütöm kb. 3 perc alatt.

Amíg épp sül egy adag zöldség, addig a párolnivaló zöldségekhez vizet forralok, közben a megtisztított brokkolit rózsáira szedem, a répát meghámozom és hosszú csíkokra vágom. Bedobom egy nagy lábosba, ráöntöm a forróvizet, mehet bele a só és a pucolt, reszelt fokhagyma. 5 perc alatt kb. kész is, kellően res és szép színű marad, de már nem nyers.

Amikor elkészült, jön a lényeg. Hogy igazán ütős legyen, minden falatot előbb szójaszószba, aztán édes chiliszószba mártok, mert úgy az igazi.

Tipp:
A megmaradt tojássárgájából gyorsan kész hozzá egy jó kis tojásos rizs. Ehhez a bögrényi mosatlan jázmin rizst kevés olajon 3 percig folyamatos keverés mellett lepirítom, aztán felengedem 2 bögre forró vízzel. Sózom, és lefedve kb. 15 percig főzöm. Egy nagyobb serpenyőben vagy wokban kevés olajon átforgatom a rizst. A közepére mélyedést készítek, mehet bele a tojássárgája, rá 1 tk. szezámolaj. A mélyedésben a tojást és a szezámolajat összekeverem, addig, amíg a tojás megszilárdul. Aztán összeforgatom a rizzsel, és még 2 percig pirítom. Ennyi. ;)



Rendhagyó vadas csirkével és Anyu-féle zsemlegombóccal

Gyerekkorom óta imádom a vadast, főleg a finom, pikáns zöldséges mártást és a ropogós, de néhol puha zsemlegombócot, Anyu ínycsiklandó receptje szerint. Apu marhahúsos változatától eltérően most csirkéből készítettem, így gyorsabb, mert erre az ételre nem bírtam volna többet várni. :) Érdemes kipróbálni, mert annyira, de annyira finom és a színe is olyan vidám.

_dsc0101j-logoval.jpg

 Hozzávalók 4 személyre:

Szószhoz
5-6 db nagyobb sárgarépa
3 db nagyobb fehérrépa
2 fej vöröshagyma
3-5 db babérlevél
só ízlés szerint
2 liter zöldségalaplé (vagy jó minőségű leveskocka és 2 liter víz)
1-2 tk. 20%-os ecet
2 púpos tk. dijoni mustár
1 kispohár kefir
2 tk. cukor/xilit
kevés olaj

Húshoz
4-5 db csontos csirkefelsőcomb

Zsemlegombóchoz
3 db zsemle
olaj
3 tojás
kb. 12 púpos ek. finomliszt (sűrű galuskatészta a cél)
kevés langyos víz

Elkészítés
Úgy kezdem, mint egy húslevest. A húst megmosom, és mehet is egy nagy lábosba kicsivel több zöldségalaplével, mint amennyi ellepi. Sózom, belerakom a babérleveleket. Egyet forralok rajta, utána fél órát takarékon, gyöngyözve főzöm. Közben a zöldségeket megpucolom és felkockázom, a hagymát pedig olajon üvegesre pirítom. A levest lehabozom, és mehet bele a sok-sok répa és a dinsztelt hagyma. Újabb fél óra alatt takarékon szépen megpuhulnak.

Amíg puhulnak, elkészítem a gombócokat. A zsemléket kisebb kockára vagdosom, és hevített olajon megpirítom, ügyelve, hogy ne égjenek meg. Az olajat szükség esetén pótlom alóla.

Egy nagyobb tálban a 3 tojást villával felverem, és mehet is hozzá a liszt. Egy sűrű galuskatészta a cél, így a langyos vizet kis adagokban öntöm csak hozzá, hogy nehogy túl híg legyen.

Amint a zöldségek megpuhultak, egy másik lábosba szűröm a húslevet, de kb. 2 merőkanálnyit a zöldségeken hagyok a szósz hígításához.

Az elkülönített, leszűrt húsléhez forró vizet engedek, ebben készülnek majd meg a gombócok, és fontos, hogy elegendő lében főjenek. A hígított alaplevet a tűzre rakom, lefedem és felforralom. Amíg felforr, hozzádobom a galuskatésztához a nagy adag illatos, pirított zsemlekockát, óvatosan összekeverem, és vizes kézzel gombócokat formázok belőle. Mehetnek is a felforrt alapléhez, és kb. 5 perc alatt át is főnek.

Amíg a gombócok főnek, a húst külön tálra szedem. A zöldségekből kiveszem a babérleveleket, és a 2 kanálnyi alaplével, a mustárral, a kevés cukorral/xilittel, az ecettel és a kefirrel összeturmixolom.

Amint elkészülnek a gombócok, tálalhatunk is, és lehet falatozni.

 

 

 

süti beállítások módosítása