Családi receptek és emlékek

A termelői piacon sokkal többet kapsz, mint friss alapanyagokat

2016. augusztus 22. - Sülve főve együtt

Hugival és sógorral az egyik termelői piacon ebédeltünk, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy egy kedves, tisztességben megőszült, aprócska néni szemérmesen kínálja friss spenótját a galérián lévő éttermeknek. Hugival egymásra néztünk, és egyértelmű volt, ma valami spenótos lesz a vacsora.

piac.jpg

Fogtuk magunkat, és gyorsan befejeztük a finom ebédünket, majd a néni után somfordáltunk, hogy megtudjuk, melyik is az ő standja. A virágárus, pont a nevén szólította, így a kedves teremtésnek már a nevét is tudtuk. Bori néni. Ott álltunk a pici standja előtt, ahol gyönyörű, friss zöldhagyma és petrezselyem csokrok zöldellettek, volt ott még jó néhány szép szál uborka, persze nem fóliába csomagolva, 3 zacskó friss bab és az a bizonyos nagy kupac spenót, amiért jöttünk, amit az emeleten oly félve kínált, nehogy megfonnyadjon. A hatalmas kupac friss, zsenge, szépen megtisztogatott spenót. Bori néni elmesélte, honnan lehet tudni, hogy ez ember vashiányos, és erre milyen jó is a spenót. Mikor megláttam a dolgos kis kezeit, összeszorult a szívem. Mikor észrevette, hogy figyelem, büszkén közelebb hozta, és mosolyogva mesélte, azért feketélik, mert tegnap levélről levélre tépkedte a spenótot, hogy ilyen szépen szedett legyen. Egyszerűen nem bírtam megállni, megfogtam a kezecskéit, megszorongattam, és a szemébe nézve megköszöntem neki az alázatot, a szeretetet, az odaadást, amivel létezik, amivel hozzááll a világhoz. Pedig csak most találkoztunk először. Lebilincselt, hogy mit véghez nem visz nap mint nap. Kicsit zavarba jött a kézszorongatásomtól, de mosolygott és megköszönte. Egy csapásra a termelői piac és Bori néni feltétlen csodálója lettem. Ez után nem meglepő, hogy nemcsak a spenót, de az uborka és a petrezselyem csokrok is a szatyrunkban landoltak, egyszerűen vétek lett volna őket otthagyni. Végül megvettük az összes zöldhagymát is, ami olyan hosszú volt, hogy hazafelé a zacskóból kilógó zöldje az állunkat csiklandozta.

Mikor hazaértem, első dolgom volt, hogy a friss alapanyagokból valami finomságot készítsek, valami méltót Bori nénihez. Mert ezek a zöldségek számomra már nem csak egyszerű alapanyagok voltak, már kötődtem hozzájuk, tudtam, mennyi áldozatos munkával lettek ilyen szépek, finomak és üdék. Most sokkal jobban figyeltem rá, hogy egy kis darabkájuk se vesszen kárba, és a lehető legfinomabb étel kerekedjen belőlük. Kiegészítettem néhány finomsággal, ami még otthon lapult, hogy azok se vesszenek kárba, így készült a finom, friss, spenótos-cukkinis tészta a'la Bori néni. :)

_dsc0087-spenotos-teszta-piac-bori-neni-ketto-kozott.jpg

Hozzávalók 4 személyre:

50 dkg spagetti tészta
1 csokor zöldhagyma
40 dkg friss spenót
2 db kisebb cukkini
3 gerezd fokhagyma (ízlés szerint)
kevés napraforgó olaj
bazsalikom

Tetejére jöhet:
jó marék kéksajt, parmezán vagy trappista sajt
sózott, kevés ecetes lilahagyma karika

 

A tészta vizét felrakom forrni, míg melegszik, megtisztítom és felkarikázom a hagyma 2/3-át, és kevés forró olajon megfuttatom. Amint felforrt a víz, mehet bele a só, kevés olaj, és a tészta. Míg a tészta al dente-re fő - azaz már nem kemény, de még nem is málik szét -, megmosom a spenótot. Bori néni szorgalmának köszönhetően, ezeket a leveleket nem kellett sokszor átmosni, nem maradt rajtuk sok homok.

Mehet a spenót a megfuttatott hagymára, rá a reszelt fokhagyma, amit jól elegyítek a spenót leveleken, hogy ne égjenek meg. Aztán a meghámozott cukkinikockákat is rádobom a tetejére. Majd a só és a bazsalikom. A zöldségek pillanatok alatt megpuhulnak, fontos, hogy maradjanak ressek és üdék. Amint kész a tészta, leszűröm, és összekeverem a spenótos feltéttel. Rászórom a kéksajt morzsákat és a parmezánt vagy trappista sajtot, kinek, mi a kedvence. Szépen ráolvad. Végül mehet rá a maradék zöld- és lilahagymakarika, hogy legyen valami ropogós is az ételben. Utóbbi sózva és pár csepp ecettel megbolondítva, hogy ne legyen túl vad az íze.

Köszönöm, drága Bori néni!

 

 Hugi saját adag zöldhagymájából és petrezselyemzöldjéből pedig isteni póréhagyma mártást készített.;)

 

 

 

 

 

Házi csokipuding kókusszal

A porpudingok ideje lejárt. A házi sokkal, de sokkal finomabb. Ráadásul pontosan tudjuk, mi van benne, és csupán kb. 20 perc alatt összedobható.

_dsc2842k.jpg

Hozzávalók 4 személyre

2 dkg keményítő  
2 dkg cukrozatlan kakaópor 
kb 4-6 dkg  cukor (én ezt 4 dkg xilit +1 dkg cukor keverékére váltottam ki)
2 db tojássárgája
4 dl kókusztej (persze normál tejjel is készíthető)
7-8 dkg étcsokoládé (min. 60% kakaótartalommal)
a pudingok tetejére pár marék kókuszreszelék vagy kókusz forgács

csokipuding.jpg

_dsc2825k.jpg

A kókusztejen, az étcsokin és a kókuszreszeléken kívül mindent egy lábosba dobok. A tejből először csak keveset öntök a száraz hozzávalókhoz, és csomómentesre keverem, majd jöhet hozzá a többi tej. Kis lángon, folyamatos keverés mellett, ha lehet, habverővel, hogy könnyed legyen a végeredmény, sűrűsödésig keverem. Mikor felforrt, lezárom, mehet bele a darabokra tört étcsoki. A pudingot kis befőttesüvegekbe töltöm, a tetejét megszórom a kókusszal, és kihűtöm. Mikor pedig az egész lakást belengi a mennyei csokoládés-kókuszos puding illat, máris szebb a világ.:)

_dsc2823k.jpg

_dsc2838k.jpg

Erdei gyümölcsös, mentás sorbet 5 perc alatt

A mélyfagyasztóban kutakodtam, miből is dobhatnék össze valami finomságot. A gyorsfagyasztott gyümölcsök zacsijai miatt alig tudtam visszaszuszakolni a fagyasztó fiókját. Sosem értem, hogy ha kiveszek onnan valamit, miért nem tudom visszacsukni, pedig eddig több volt benne. Őrület. Fel kéne használni belőle valamit. Aztán eszembe jutott, hogy van itthon friss menta. Már csak valami édes kellett, és el is készült ez az elképesztően gyümölcsös nyalánkság.

_dsc0082-jav-egyben.jpg

Hozzávalók 2 személyre

Mivel igazán spontán volt a készítés, a mennyiségek irányadóak, de leginkább ízlésfüggőek. :)

25 dkg fagyasztott erdei gyümölcs és málna vegyesen egyenesen a mélyfagyasztóból
kb. 3 ek. xilit vagy cukor (ki mennyire édesszájú)
5 levél friss menta

_dsc0082-jav-k_1.jpg

Elkészítés

A xilitet vagy cukrot egy lábosban felhevítem, hogy folyékony legyen. Beledobom a széttépkedett menta darabokat, majd rádobom a fagyos gyümölcsöt. Összekeverem, hogy az édes szirup jól átjárja. Le is zárom alatta a gázt. A lábosban összeturmixolom a gyümölcsös keveréket, és lehet is falni. Ha véletlenül marad, mehet a fagyasztóba egy kis dobozban, így a fiókot is újra be lehet majd csukni. Szóval igazából még szívességet is tettünk. ;)

 

 

 

Gyors, zöldhagymás, mangalica tepertős pogácsa

Ebben az esős időben, mikor végre van idő és kedv is kicsit időigényesebb finomságot készíteni, valami lélekmelegítő nassolnivalóra vágytam. Pogácsára. De azért nem akartam órákig hajtogatni a tésztát, annál éhesebb és az idő miatt álmosabb voltam. Itt egy pofonegyszerű recept néhány finom csavarral.

_dsc0199jk.jpg

Hozzávalók: (kb. 35 db)
25 dkg liszt
1 cs. száraz élesztő
15 dkg mangalica tepertőkrém
2 tojás 
1 tk. só (függ attól, hogy a tepertőkrém mennyire sós)
2 dkg vaj
1 dl tej
1 ek. natúr joghurt
1 tk. cukor
1 cs. zöldhagyma zöldje

A langyos tejhez hozzászórom az élesztőt és a cukrot. Kicsit félreteszem meleg helyre, hogy felfusson. Addig a liszthez keverem a sót és a tepertőkrémet, aztán hozzá morzsolom a vajat. Mehet rá az egyik tojás sárgája, a fehérjét félreteszem a kenésre. Jöhet rá a joghurt és a közben felfutott élesztő. Összedolgozom a tésztát, míg el nem válik az edény falától, aztán meleg helyen egy órát pihentetem a tésztát és ebben az álmosító időben magamat. :)

 Az 1 óra leteltével frissen és üdén a tésztához keverem a felaprított hagyma zöldjét. Előmelegítem a sütőt 200 fokra. Egy alacsony peremű tepsit kibélelek sütőpapírral. Lisztezett deszkán a tésztát kb. 1 cm vastagra nyújtom, és késsel beirdalom a tetejét. Jöhet a szaggatás lisztbe mártott feles pohárral, úgy autentikus. Mehetnek is a pogik a tepsire. Az egy egész tojást felverem, hozzá keverem a megmaradt fehérjét, és megkenem a pogik tetejét. Irány a sütő, ahol 25 perc alatt aranybarnára, belül pedig omlósan puhára sülnek. Aztán már csak egy jó film kell, egy meleg takaró, és máris vidám ez az esős nyár este. ;)

 

 

 

 

 

 

Mogyorós sárgabarackos süti

Itt a sárgabarack szezon, hát együk, süssük és tegyük el befőttnek is!:) Én most egy szuper egyszerű sárgabarackos csodát dobtam össze, ami habkönnyű, üde és nagyon mogyorós. Tegnap sütöttem, de mára egy morzsa sem maradt.:)

barackos.JPG

 

Hozzávalók 4 gyenge étkű vagy 2 desszertkedvelő személyre:)

4 db tojás 
8 dkg vaj vagy margarin
8 dkg porcukor
5 dkg finomliszt
5 dkg darált mogyoró
1/2 csomag sütőpor
1/2 citrom leve
1 ek. bodzaszörp
6-7 szem sárgabarack

_dsc3780-1_copy.jpg

A tojásokat kettéválasztom, a fehérjéből habot verek, a sárgáját habosra keverem az olvasztott vajjal és a cukorral. Jöhet bele a citrom leve és a hígítatlan bodzaszörp. Igazán nem érződik majd ki az íze, de az összhatás nagyon finom.:) A lisztet összekeverem a sütőporral és a mogyoróval. 

A sárgájához forgatom felváltva a lisztes keveréket és a tojásos masszát. Mehet a kivajazott tortaformákba, a tetejére pedig a megmosott, félbevágott és kimagozott barackok. 

Kb. 190 fokon 30 perc alatt megsütöm. Ennyi, lehet enni!;)

gyümölcs jégkrém banánból

A netet most elárasztotta az egészséges fagyik és jégkrémek recept dömpingje. Tavaly megjelent könyvünkben mi is megosztottuk veletek a mi verziónkat, ami csak joghurtból és gyümölcsből áll és cukor sem kell hozzá. Most pedig kipróbáltunk egy tejmentes, csak gyümölcsös verziót is.:)

meggyes-bananaos-sfe.jpg

6 adaghoz csupán egy feldarabolt és lefagyasztott banánra van szükség és kb 20-25 dkg választott gyümölcsre, ami most esetemben épp fekete cseresznye volt, de lehet eper, barack, meggy...

A lényege annyi, hogy egy banánt felkarikázva le kell fagyasztani, hiszen ez lesz a jégkrémünk alapja, majd a fagyott banánhoz hozzádobom a kimagozott gyümölcsöket és turmixgépben pépesítem. Mehetnek a jégkrém formákba. A neten olvasott verziók szerint elég 1-2 óra a mélyfagyasztóban, de nekem ennyi idő alatt még nem állt össze, se formában se ízben. Egy nap után viszont hűsítő és gyümölcsös. Na meg persze egészséges és melegben igencsak jól esik!:)

 

 

túrós-málnás zsemlék

Egy gyerekkori barátnőm anyukája csinálta gyakran ezt a sütit, és mivel nagyon ízlett, plusz annyira egyszerű, hogy még általános iskolásként nekem is sikerült elkészítenem, újra elővettem a receptet, mert rapid sütire vágytam.:)

Picit módosítottam rajta, hiszen a klasszikusat üresen vagy mazsolával készítik, de én nyáron a málna szezonban friss málnát keverek a túróhoz, így igazán pikáns és nem túl nehéz ez a süti. Mivel zsemléből készül, pár perc alatt összedobható, ami nem utolsó szempont. Kívül ropog, mint egy rétes, belül lágy és krémes. Hmmmm!:) Ha várnék, amíg teljesen kihűl, a töltelék szépen összeállna, és gusztusosan tudnám falatozni, de ha kajáról van szó, nincs türelem.:) 

turos-malnas-zsemle.JPG

Hozzávalók 4 személyre:

4 db zsemle
18,5 dkg tehéntúró (ilyen kiszerelést találtam, de persze simán elbír 20 dkg-ot is)
1 db tojás
2 cs. vaníliás cukor
kb 1 ek. kristálycukor
1 marék málna
2 dl tej
1/4 citrom leve

 

A tejbe 1 csomag vaníliás cukrot keverek. A zsemlék tetejét levágom, az alsó rész felét kikaparom és a belét a tejbe áztatom. A szétvágott zsemléket is belemártom a tejbe, de óvatosan, el ne ázzanak.
  
A túrót, cukrot, tojást, citromlevet és vaníliás cukrot összekeverem, hozzáadom a tejbe áztatott, kinyomkodott zsemle belsőket is, majd beleforgatom a málnát. Ezzel megtöltöm a zsemléket, ráteszem a tetőket és 200 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt megsütöm. Hát ennyi.:) Ha kész, porcukorral jó alaposan megszóróm és teszek rá még 1-2 szem málnát díszítésként.
  

Ez a recept már nem fért be a könyvünkbe, de 75 szuper családi recept és történet helyet kapott benne.

Limitált példányszámban elérhető. Az alábbi linken megrendelheted vagy az oldalon feltüntetett üzletekben személyesen is megvásárolhatod.


sulvefoveegyutt.hu

www.facebook.com/sulvefoveegyutt

Mi is épült a nappalinkban?

Nászajándékom Huginak

Az én kis húgom néhány napja férjhez ment. Még furcsák nekem ezek a szavak egy mondatban, de attól, hogy már, ahogy ő mondja ELESÉG, nekem még a kis húgom marad. Punktum. Szóval szerettem volna valami igazán személyes nászajándékkal meglepni, még az esküvő előtt, hogy az előkészületi őrületben kapjon egy nagy adag lelki erőt és egy kis megnyugvást. Egy ajándékot, ami igazán neki szól, ami elképesztő, amit csak én adhatok neki, aminek annyira örül majd, hogy ugrál örömében, és bár egyáltalán nem egy meghatódó típus - velem ellentétben, aki ahogy öregszem, gyakorlatilag egy tornacipőtől is könnyezek, és nem, nem a szaga miatt-, szóval legalább egy kicsit meghatódik. Csak egy örömkönnycseppecskét, nem kérek mást. Szóval a cél kristálytiszta volt. :) Nem is kellett sokáig gondolkodnom, mi is lehetne a tökéletes ajándék. Eszembe jutott, hogy gyerekkora óta vágyik egy szépséges, miniatűr babaházra, és arra gondoltam, nem mehet anélkül férjhez, hogy egy ilyen régi vágya még nem teljesült. Egy gyönyörű, vintage babakonyha, igen, ez lesz a tökély. Na de hogyan hozzam ezt össze neki két hét alatt?
_dsc0363_copy.JPG

Az ötlet kitalálása után a tettek mezejére léptem, először csak virtuálisan. Én még ennyit egyhuzamban nem lógtam a neten, a nap végére már mindenben babaház alkatrészt láttam, de miután tudtam, hogy mit szeretnék, és a szombatot reggeltől estig babaház bútorok felkutatásával és vásárlásával töltöttem, elég hamar kezdett összeállni a konyha. A dolog lelke az, hogy az egyes bútorok korhűségben, méretben és anyagukban illeszkedjenek egymáshoz, ettől lesz a dolog harmonikus és profi. Először egy elképesztően részletesen kidolgozott férfi felsőtestet, fa tálaló szekrényt pillantottam meg a neten és hozzá egy asztalt két székkel. Ez lett az origó, ehhez igazítottam minden mást. A személyes átvételkor kiderült, hogy az eladónak ehhez méretben illő korhű sparheltje is van, amit szintén megvettem tőle. Mikor a kedves hölgynek elmeséltem, mire készülök, megajándékozott számtalan apró konyhai kiegészítővel, ami az ő babaházához picinek bizonyult. Már emiatt megérte nekiállnom, megtapasztalni, hogy igenis van emberi jóság! Kezdtem elhinni, hogy a rövid idő ellenére sikerülhet, elkészülhetünk. Jessz! Néhány feleslegessé vált vásárlásba is belefutottam a pontatlan méretmegadások miatt, túlságosan nagynak bizonyultak a többihez képest. Szóval itt ragadnám meg az alkalmat, hogy bedobjam, van néhány gyönyörű, eladó babakonyha kellékem. Tessék, csak tessék!
_dsc0137_copy.jpg

Még egy kis inspicációért felkerestem majd negyed évszázada nem látott ovis barátnőmet is, akinél gyerekkorunkban egy szuper mini bolttal játszottunk. Mikor írtam neki ez ügyben, el sem hitte, hogy emlékszünk rá. Persze, ők is kincsként őrizték, de átinvitált, hogy tanulmányozzam kedvemre. Egy szuper délelőttöt töltöttem el vele és cuki kisfiával együtt, és megbeszéltük, ismét felvesszük a kapcsolatot, hiszen úgy csevegtünk, mintha egy nap nem maradt volna találka nélkül. Úgy tűnik, ha 4 évesen megfogadjátok, hogy örök barátok lesztek, akkor az úgy is lesz. Így Hugi ajándékkészítése közben én is egyre többet kaptam. :)

Jöhetett a kivitelezés. Drága uramat meglepően könnyen rá tudtam venni, hogy a befoglaló doboz megépítésében ugyan legyen már segítségemre! Szerencsére egy igazi latin szerelő, így bármit megépít, ha akar. Ez itt a kulcs, ha akar, de gondolom, ezzel nincs egyedül. Miután sikerült ambícionálnom, hogy végre használhatja a szerszám garmadáját, onnantól már nem volt akadály, sőt igazi művezetővé állt elő, hogy ennek profinak kell lenni, különben nem adja hozzá a nevét. Tudtam, további bútort találni szinte lehetetlen lenne, ami passzol a meglévőkhöz, ezért egy polc összebarkácsolása még játszott, de úgy gondoltam, annak nagyon el kell ütni, hogy menő eklektikus legyen a végeredmény.

Miután kisakkoztam az elrendezést, hogy ez a néhány bútor hogyan mutat majd a legjobban együtt, adódott a doboz befoglaló mérete is. Megnéztük, milyen falapok vannak elfekvőben, ebben drága uram szintén ezermester édesapja is segítésünkre volt, aki a frankón bepolcozott fáskamrából csukott szemmel emeli ki az embernek épp kellő darabokat. Mint a szenvedélyes könyvtáros, aki széles vigyorral szolgál ki, ha végre arra jár valaki. Próbáltam átgondolni, mit kell még venni. Tudtam, hogy maradt még a felújításból lazúr és lakk, az jó lesz még a faanyagok kezelésére, csak még rusztikusabbak lesznek tőle. Vettünk láncot, hurkapálcát, néhány szál faanyagot mini gerenda, burkolat, na meg polc alapanyag gyanánt. Hobby boltból pedig szereztem ablakkereteket, medálokat képkeretnek és órának. Kellettek még kampók, kedves barátaimtól kaptam csipkét, gyöngyöt. A tapétát én rajzoltam gépen, ha már grafikus vagyok, vagy mi.
_dsc0148-2_copy.jpg

Közeledett az átadás időpontja, és kiderült, a miniatűr konyha megépítésének korántsem mini a helyigénye. A lakás leginkább egy elfuserált műhelyre hasonlított. A nappaliban lábfejnyi széles ösvényen lehetett csak közlekedni, ami nem nagy segítség, amikor őrült mód keresel valami apró bizbaszt, ami hogy hogy nem elgurult, mert miért ne. Az étkező asztal ragadt a lazúrtól és a lakktól, amik két réteg újságpapíron is átszivárognak főleg, ha olyan slendriánul rakják egymás mellé, ahogy én szoktam az ilyeneket intézni. Én alkotni szeretek, az ilyen racionális dolgok, mi tagadás, távol állnak tőlem. Lassan a lakásban felellhető összes szerszám használatba került, jelzem, végre nem csak azért van, hogy legyen.

A folyamatos méret próbálgatások miatt annyiszor rendeztem be a kis konyhát az apró és törékeny bútorokkal, hogy az összes babaház nélküli évemet bepótoltam. Állandóan visszarakni az újságpapírral gondosan kibélelt dobozba, hogy csak baja ne essen! De persze így is leesett a kis asztal egy óvatlan lazúrozási mozdulatban, honnan máshonnan, mint az asztalról. De szerencsére simán javítható volt. Újabb skillel gazdagodtam, megtanultam telefonálás és tv nézés közben is lazúrozni, festeni és lakkozni, és ezeket nem összekeverni.

Aztán elmentem a kedvenc barkácsboltomba, ahol megállt az idő. Egy tenyérnyi területen, plafonig fakkozott kis bolt, ahol a csavart kilóra adják, a kiszolgálók valóban szakemberek, és ahová legkevésbé sem járnak nők. Szóval itt kértem 2,5-es kis önmetsző csavarokat, 40 darabot 75 Ft-ért, hehh. Csakhogy a mini gerendák is szépen a helyükön maradjanak majd, mert a gerenda az kell, mert hangulatos, mert rusztikus, mert a panelben nincs, és akkor már itt legyen, mer’ legyen.

Az átadás előtti estére maradt a tapétázás, a mini csillár összeragasztása, a falra kerülő összes, megfoghatatlanul kicsi csetresz bejelölgetése és rögzítése. A tapétázásnál most a home made jelleg még jót is tett, és végre nem kellett figyelnem arra, hogy a tenyeremmel ne madzsgáljam össze a nyomatot. Most épp jól jött, szépen öregítette a tapétát, átütött a ragasztó, néhol kicsit felgyűrődött, néhol orbitálisan felgyűrődött, de jól állt neki. Az egyik keretbe csempésztem egy régi közös fotót rólunk, és egyet üresen hagytam a majdani esküvői fotójuknak.

Az átadás előtt közvetlenül még a doboz falait össze kellet csavarozni, felfúrni a képeket, ez igazi türelmet igénylő munka, így nem én csináltam, mert hát nem. Aztán irány Hugiék. Előre szóltam nekik, hogy a konyhát nem hagyhatják el, mert a nappaliban még kell egy kis idő az ajándék összeállításhoz. Akkor láttam én is először összeállítva. Még üres volt, de nekem nagyon kedves már úgy is. Egyre jobban kezdett élni, ahogy sorra raktam bele a kis kellékeket. Közben átéltem, hogy teljesítek egy régi-régi gyermekkori vágyat, és ettől elkezdett kalapálni a szívem, remegni a kezem, amitől az apróságok sorra potyogtak ki a kezemből. Ilyenkor érzi át az ember igazán, hogy tényleg jobb adni, nyálas vagy nem, így van. Hugiék tartották magukat, és nem leselkedtek, bár tény, elképzelni sem tudták, hogy mi a fene tarthat eddig, és mi ez a fémes csörömpölés. Akkor még Sógor-jelöltem reménykedett benne, hogy valami menő verdát építek a nappaliban, de azt majd karácsonyra.

És elkészült. Hívtam a többieket, kértem, hogy Hugiék csukott szemmel közelítsenek. Aztán nem bírtam tovább, szóltam, nyithatják. Én természetesen elbőgtem magam, amin a kor előrehaladtával egyre kevésbé lepődöm meg. A könnyes szemem láttán, valószínűleg sima reflexből, de bizonyos szögből úgy láttam, mintha Hugi szemén is megjelent volna a hőn áhított örömkönny. Aztán lehet, hogy csak a lámpa fénye volt, de én örömkönnyként jegyzem. Aztán persze még órákig meséltem neki, hogyan készült, ő órákig nézegette, felfedezte minden kis zugát. Aztán végül kiderült, hogy mi volt az a fémes csörömpölés, igazából egy időgép… azt építettünk a nappaliban.
_dsc0134-2_copy.jpg

 

Az ajándékokat nem szoktuk félvállról venni, így született meg a SÜLVE-FŐVE EGYÜTT családi recept- és emlékkönyvünk is, melyet Anyu 60. szülinapjára készítettünk el. 75 szuper családi recept és történet kapott benne helyet.

Limitált példányszámban elérhető. Az alábbi linken megrendelheted, vagy az oldalon feltüntetett üzletekben személyesen is megvásárolhatod.

sulvefoveegyutt.hu

www.facebook.com/sulvefoveegyutt

Saját ízesítésű házi csoki percek alatt

Bár az üzletekben szinte nap mint nap jelennek meg újabb és egyre különlegesebb ízesítésű csokik, még Gombóc Artúr is megirigyelné a kínálatot, de miért is ne készítsünk a saját ízlésünknek megfelelőt? Az egész tök jó móka, akár gyerekkel együtt gyorsan elkészíthető, mutatós, így ajándéknak is szuper, és biztosan ízleni fog a végeredmény, mert mindent imádunk, amit csak beleszórunk. Közben pedig bőszen lehet kóstolgatni, hogy tökéletesítsük a receptúrát.:)

Inspirációnak most mutatunk egy izgalmas, de egyszerű változatot, aztán lehet kísérletezni kedvetekre.

 

13177253_1259544854075510_2031417523695107111_n.jpg

Hozzávalók,  A mennyiség és a hozzávalók itt tényleg ízlés kérdése. 

1 tábla jó minőségű, magas kakaótartalmú étcsokoládé
Puffasztott rizs
Asztalt áfonya


Csak fel olvasztom az étcsokit, kiöntöm sütőpapírra, rászórom az ízesítést, jelen esetben a puffasztott rizst és az aszalt vörös áfonyát. Ahogy megdermed, már törhetjük és ehetjük, aztán bőszen lehet mind a tíz ujjunkat megnyalni utána. ;)

 

Hisz tudod, főzni jó, de sülve-főve együtt még jobb!:)

Ez a recept már nem fért be a könyvünkbe, de 75 szuper családi recept és történet helyet kapott benne.

Limitált példányszámban elérhető. Az alábbi linken megrendelheted, vagy az oldalon feltüntetett üzletekben személyesen is megvásárolhatod.

sulvefoveegyutt.hu

www.facebook.com/sulvefoveegyutt

Fokhagyma leves roppanós kolbász chipsszel

Tegnap úgy gondoltam, picit kísérleteznék ebéd ügyben. Nemrég ettem egy étteremben fokhagyma krémlevest, de nagyon híg és tejszínes volt, és kb semmi íze. Arra gondoltam, ennél én tudok jobbat. Szóval a menü zsályás, kakukkfüves fokhagyma leves lett ropogósra sült kolbász chipsszel.

Jó az ízhatás, érdekesek a textúrák, első hallásra olyan, mintha valami gourmet fogás lenne, mégsem kell órákig a konyhában robotolni, és mindent grammra kimérni. Egy csipetnyi luxus érzet hétköznapi hozzávalókból.:)

_dsc6900_copy.jpg

Hozzávalók (kb. 4 személyre):

3 fej fokhagyma
kb. 6-8 fej vöröshagyma
kb. fél liter zöldségalaplé
1 dl joghurt
só, zsálya, kakukkfű
kevés olaj vagy vaj
néhány hajszálvékony szelet csípős kolbász 
néhány szelet pirítós

 

A fokhagymákat gerezdekre szedem, összeroppantom, megpucolom, majd feldarabolom, a vöröshagymákat is megpucolom és félkarikákra vágom. Az olajon (vagy vajon) kicsit megpirítom a fokhagymákat és a fűszereket (a só csak később jön), majd lejjebb veszem a hőfokot. Jöhet rá a jó sok hagyma és a só és hagyom összeesni, megpárolódni. Felöntöm a meleg alaplével és hagyom az egészet összefőni. Jöhet hozzá a joghurt, majd botmixerrel átpürésítem kicsit, de azért legyen mire ráharapni.:) Pár perc után le is veszem a tűzről.

A kolbászt hajszálvékonyra szeletelem, majd negyedelem és zsiradék nélkül pár perc alatt ropogósra pirítom. Lustábbak bedobhatják a mikróba is 1-2 percre. Leitatom a felesleges zsírt és mehet a leves tetejére. 

Nagyon jó az összhatása a krémes levesnek és a roppanós, fűszeres kolbásznak. Illetve nincs vad fokhagyma íze a levesnek, mivel sok hagyma is került bele.

_dsc6898_copy2.jpg

Hisz tudod, főzni jó, de sülve-főve együtt még jobb!:)

Ez a recept már nem fért be a könyvünkbe, de 75 szuper családi recept és történet helyet kapott benne.

Limitált példányszámban elérhető. Az alábbi linken megrendelheted, vagy az oldalon feltüntetett üzletekben személyesen is megvásárolhatod.

sulvefoveegyutt.hu

www.facebook.com/sulvefoveegyutt

süti beállítások módosítása