Folytatom a kiskertem fejlődésének történetét. A mai bejegyzés arról fog szólni, hogy miket termeltem a 20 m2-es veteményesemben sikerrel és kevésbé sikeresen, illetve ezeket hogy használtam fel a konyhában tavaly.
Tavaly tavasszal Anna átjött, és elkezdtünk palántázni. Ismét túlzásba estem, annyiféle zöldséget és annyi magot vettem, hogy nem is tudom, mit hittem... :D Na de legalább a sok-sok elültetett magból néhány egészséges és valamire való palánta is fejlődött. A nagy része elrohadt vagy nagyon megnyúlt, és pár be is penészedett. Nem nagyon tudtam, hol jó nekik, az ablak előtt, a szoba közepén, a tűző napon vagy félárnyéban. De most már tudom, hogy akkor nyúlnak meg a kis palántakezdemények, ha a fény felé kell nőniük, tehát túl alacsonyan vannak az ablakhoz képest, vagy más irányból süt a nap.
Mivel lett pár életképes paradicsom, metélőhagyma, újhagyma és cukkini palántám, a többit elszámoltam veszteségnek, és eldöntöttem, hogy a következő évtől kezdve ezzel már nem fogok szórakozni, amit lehet, egyből szabadföldbe ültetek el, vagy termelőktől már kifejlett palántát veszek. Sőt, a sokáig magról nevelgetett 2 tő cukkini palántámat simán behozta az áprilisban szabad földbe ültetett 3 mag. Hatalmas bokrok nőttek/kúsztak belőlük, és rengeteg termést hoztak.
Így fejlődött a cukkinim.
Így a paradicsomjaim.
Így pedig a borsóm.
Volt, ami nagyon nem sikerült, de voltak olyan dolgok, amiket idén is ugyanúgy fogok csinálni, mert bevált. Tavaly nem ismertem még a megfelelő növénytársítást (növénytársításnak nevezik az ökológia gazdálkodásban azt az elvet, hogy vegyszerek helyett a kártevők ellen a megfelelő növények egymás mellé ültetésével védekeznek), és oda ültettem a zöldségeket, ahol épp helyet találtam nekik. Időnként volt gaz és gyom is s kiskertben, de a laza talaj miatt ezeket kézzel könnyedén ki tudtam húzni.
Viszont annak nagyon örülök, hogy a 2 (egyenként 1 köbméteres) esővízgyűjtő jól szerepelt. Egész szezonban nem kellett kerti csapról, ivóvízzel öntöznöm. Az összegyűlt esővíz nem csak ingyenes, de jobbat is tesz a növényeknek, mint a sima csapvíz. Fogtam a zöld öntözőkannámat, és bár jó pár kör alatt, de mindig abból itattam meg a növényeimet. Szigorúan kihagyva a leveleket csak a gyökérhez közel öntöztem.
#paradicsom
Ami siker volt, hogy tudtam, a paradicsomnak sok fény kell, és jó, ha van mellette bazsalikom és fokhagyma ültetve, hogy azok illata elűzze a kártevőit. Persze a vándorpoloskákat nem, azok nyár végére meg is jelentek a leveleken.
A paradicsom hónalj hajtásait folyamatosa kacsoltam, azaz letépkedtem, hogy a növény energiája ne a bokrosodásra, hanem a termésre fordítódjon, de nyár végére így is elburjánzott picit.
Az is gond volt, hogy a paradicsomok mind kitakarták a többi növény elől a napot, hiszen elég magasra nőttek (a legtöbb folyton növő fajta volt). A folyamatos növés miatt karóztam és rafiával kötözgettem. Idén nem a kert elejére ültetem, így a többi növény is elég naphoz fog jutni.
Csodás kavalkád volt a sokféle méretű, fajtájú és színű paradicsomokat leszedni, és abból főzni!:)
A zöld, azaz éretlen paradicsomokat is leszedtem ősszel, amikor már tudtam, hogy nem fognak tovább érni. Mivel ezek nyersen mérgezőek, így chutneyt és savanyúságot csináltam belőle, hogy semmi ne vesszen kárba! Egyébként a szemeket a száron hagyva egy szintig képesek még utóérni.
#cukkini
A cukkinik nagyon jól érezték magukat a veteményesben, gyorsan fejlődtek, kúsztak a földön és hatalmas leveleket növesztettek. Ezeket időközönként megritkítottam, hogy némi fény is jusson a termésekhez és jobban szellőzzön. Egyszerűen a szár legaljánál egy éles késsel levágtam.
Annyi termés lett, hogy egyre több ételt próbáltam ki cukkinivel, főztem ragut, levest, tettem rántottába, megsütöttem sütőben, csináltam belőle sütit és savanyúságot is... Hiszen fel kellett használni mindet! Tetszett, hogy kreatívan kellet az aznapi menühöz is hozzáállni.
#zöldborsó
A zöldborsókat már az ültetés után nem sokkal felkaróztam. Készítettem pár botból és spárgából egy támrendszert, hogy legyen mire felkapaszkodniuk a kis hajtásoknak. Egyébként a friss hajtásokat és leveleket is meg lehet enni, nem meglepően finom borsós íze van, salátába téve nagyon ütős!;) Idén annyit csinálok másképp, hogy szakaszosan ültetem el, tehát időben eltolva egy-egy sort, így nem egyszerre lesz sok zöldborsóm, hanem mindig egy kicsi. Persze akinek fér a mélyhűtőjébe, az vetheti egyszerre is, de akkor azonnal ki kell fejteni és lefagyasztani későbbre.
Amikor vége a borsó szezonnak, nem ásom ki a gyökereket, mert a földnek jót tesz a borsón keresztül bejuttatott nitrogén, és az így felszabadult helyre másodvetésben, ősszel újabb növények ültethetők. Ugyanazt sosem tanácsos elvetni másodvetésben, mert elszaporodhatnak a kártevők.
#habanero & jalapeno paprika
Drága férjuram szereti a csípőset. Ő nem az a kertészkedős típus, de mondta, hogy pár tő csípős paprikát szívesen gondozna, hogy aztán chili szósz formában belapátolhassa az eredményt. Nem meglepő, de onnantól, hogy kiválasztotta és hazahoztuk a palántákat, én gondoztam a paprikákat is, majd én főztem meg belőlük a bitang csípős szószt!:D Szerencsére nem igényelt sok törődést a chili, pedig féltem tőle, hogy macerás lesz nevelni.
#hagyma
Sajnos a szépen fejlődő, zsenge borsóim mellé dugdostam le a lila- és vöröshagymákat (dughagymákat), de mivel azonos a kártevőjük, így egy hagymám sem élte túl. Plusz a vakond is rásegített, hogy ne tudjak saját hagymával főzni.
Idén már ezekre is sokkal jobban figyelek, utána olvastam a növénytársításoknak, a megfelelő talajtakarásnak is, és készítettem ültetési tervet is, hogy mit hova fogok vetni.
Hogy ne húzzam túl hosszúra a mai bejegyzést, tételesen összegzem, mi mindet termett tavaly a 20 m2-es veteményesben, mindenféle vegyszer nélkül.
- kb. 10 tő különböző paradicsom (sok-sok kiló termésről van szó:))
- 5 tő cukkini (szintén kilók, és több színű, több fajtájú)
- 3 sor zöldborsó: 2 sor Petit-Rajnai törpe, 1 sor Zsuzsi (már csak a név miatt is muszáj volt:))
- 2 tő padlizsán
- 2 sor vörös- és lilahagyma, bár ez mind megmakkant
- 3 sor fokhagyma
- néhány szál újhagyma és metélőhagyma
- 9 tő bokorbab (ez zsenge karós zöldbab)
- pár szem csicsóka, ami mára már eléggé elszaporodott:)
Az ablakokban virágládákban még termesztettem rukkolát, spenótot, epret és uborkát.
Kis fűszerkertet hoztunk létre rozmaringgal, zsályával, kakukkfűvel, bazsalikommal, mentával, snidlinggel és petrezselyemmel. Sőt, ültettem egy áfonyabokrot is és egy külön dézsába a jalapeo és a habanero paprikát.
Illetve meglepetésként spárga is termett a kertben. A kert egy teljesen másik szegletében, ahol nem is számítottam rá, hogy bármi ehető dolog fog kinőni. Na ez valami mennyei volt frissen!;)
Idén bővítettem a veteményest, Brian miatt le is kerítettük, és már a földben van néhány mag. Nemsokára erről is mesélek!
Ne feledjétek, sülve-főve együtt lenni nem csak a konyhában, de a kertben is nagyon jó!
Fotók: Kőfaragó Zsuzsi